3. Fejezet

Állati galoppozás, avagy hogyan éljük túl ezt a kóborló világot

- Hová vigyem öccse? - kérdte a raszta hajszerkezetű afroamerikai férfi tőle ki épp egy kézzel csavart cigit füstölt éppen el.

- Julcsi és Palcsi után!

- Bakker!Azok meg kik vónának?

- A nejem meg a fiam.

- És dögös a kicsike? De ugye van magánál anyag?

- Miféle?

- Hát tudja koksz vagy ahogy én hívom varázsfű.

- Nálam nincs fű sem varázs csak síp.

- Óh szóval ez egy új nevű szer? Egyből megvett kilóra haver! Akkor vegye elő és mutassa meg!

Ricsi bólintott és elővette a sípokat.

- Mit mórikálod itt magad hófehérke! Na eridjé is innét de tüstént! - állt meg a taxis kilökve a kocsijából Ricsit épp az adott település határának táblájánál amin ez állt: Üdvözöljük a kóborló Holtak földjén. Figyelmeztető tábla: Ha belép e gyülekezetbe nem vállalunk önért és a testi épségéért felelősséget.

Ricsi összeszedve magát és a sípos dobozait elindult a vidéket felfedezni. Elhagyott házakon keresztül esett át és meglátott egy járművet mi épp az ő céljainak megfelelő tendenciáinak megfelelt. Csak azt nem tudta, hogy hogyan is üljön a hátára. Egy zsiráfot pillantott meg legelészni a puszta közepén.

- Hahó! Hé te! - hívta volna fel magára a figyelmet de az csak legelészett továbbra is. Nem volt mit tenni valahogy a zsiráfra fel kellett ülni így hát Ricsi egy nagy lendülettel felugrott a zsiráf hátára belekapaszkodva teljesen a nyakába ám az nem akarta hagyni és oly könnyen adni magát így Ricsi félig holt férfiassága látta kárát. Könnyeivel küszködve megtörve bár de feladva nem elhelyezkedett a zsiráf hátán óvatosan nehogy a helyzete rosszabb legyen. S így kutyagolt azaz jobban mondva zsiráfon ügetett Julcsi irányába nagy serényen. Nem sokára elért a kihalt városba szája tátva maradva mivel a kóborlók egyre csak sokasodtak köréje és a zsiráfra ránézve nyáluk szájuk csak úgy csorgott éhes gyomrukból korgó belük csak úgy kifelé lógott.

- Enyém!

- Nem az enyém! - hörögték egymást túlharsogva.

Ricsi ledobta magát az állatról és egyik sípját elővéve játszani idejének hiányában nem is remélte, így csak ütött vágott és kúszott, ahogy csak tudott s meglátott nem messze a hulla seregtől egy bazi nagy hajót, minek az oldalán a neve kéken virított mégpedig a nagy becses Titanicot. Felmászva rá, odamenekülvén, 1-2 sípot a zsebébe téve zárta rá magára az egyik fülkét. Egyre többen jöttek és jöttek körbezárták a nagy hajóművet. Ekkor meghallott egy hangot mi sercegésnek hangzott.

- Mayday ,mayday!Hall valaki? - kérdezte egy férfi hang ismételten megismételte.

Ricsi odaszaladt a rádiós adóvevőhöz és beleszólt.

- Igen itt vagyok!

- Te jó ég!,Hát tényleg megmenekülünk? Valójában kijutunk erről a szigetről? Mert már kezd elegem lenni ezekből a Többiekből...

- Halló! Mit mond? Én Ricsi vagyok! Nem tudom miről beszél! - a vonal gyorsan megszakadt.

- Kici és olcó nagyon megéri mindenkinek! - szólt egy cincogó hang.

- Mi éri meg? Ki az?

- Jaj hát végre hogy meghallottál. Veszel tőlem kici áru miután én megment?

- Hát persze bármit csak segíts ebből a káoszból kimászni.

Ismét megszakadt a vonal és Ricsit a tehetetlenség érzése fogta el.

Mindeközben valahol az Óperenciás tengeren is túl sőt még azon a bizonyos kúrta farkú malac elsorvasztott túrásán is túl, Julcsi épp tüzet rakott míg Palcsi a közelében loholt, jó barátjuk Sanci is ott volt.

- Jobban meg kell rakni a tüzet te lány! - intette óvva öreg bajtársuk Bandus – Látod így kell ezt csinálni! - rakott tüzet ő is és elkezdte a füstöt teli tüdőből fújni így füstjeleket adni. Egyenlőre nem érkezett sem válasz, sem jel, de a remény sosem maradhat el, így a kis csapat mihez még jó páran tartoztak és a Holtak Földjének központjától nem is olyan messze tartózkodtak ráérősen várakoztak.