Kóborlók sétánya

1.fejezet

Az ébredés

Síri csend honolt még a légy árva zümmögését sem lehetett hallani. Mindent benőttek a bokrok és az ágak és a pókhálókról sem árt megfelejtkeznünk. Mindezek leges legmélyén az adott szobában lévő ágyon egy személy szunyókált oly negédesen és csendesen hogy úgy nézett ki mint aki már-már bekómált. Nem tudott ő még magáról sem nem még hogy a környezetéről ám egyik pillanatról a másikra felébredt oly hirtelen hogy még a bokrok is beleremegtek e percben. Kinyitva szemeit csókra tartotta volna száját ám nem találta váratlan felébresztőjének forrását. Körülnézett jó alaposan de senki mást nem talált magán kívül a szobában. Rémlett még neki valami hogy egykor virágot vitt neki Rómeo jó barátja, ám nem emlékezett már Júliára.

- Ó hol vagy Júlia? És te Rómeó merre csavarogsz? - elmélkedett magában, s piros pöttyös pendelyében elindult hogy a folyosón szétnézzen.

Mezítláb trappolt de ott egyetlen árva lélek sem honolt. A fehér falon piros festékkel felírva e szöveg volt felírva: „Nekem is megvolt ám Júliska.” "Azért vigyázz a lábadra." " Szeretlek Feri."

Miután az üzenő falat végig olvasta a folyosó végén talált egy bezárt ajtót min e felirat ékeskedett: 

Bármiféle amputálási akciót vállalunk.

Ha esetleg nincs szüksége egyik vagy másik netán egyetlen testrészére sem akkor nyugodt szívvel lépjen be.

Ui.: Csak akkor nyisd ki az ajtót ha örökké akarsz élni.

Az lelakatolt ajtó felé tekintett s hangokat hallott és fehér kezek nyúltak volna utána legott. Tovább lépdelt és a kijáratot keresvén az Exit táblát észrevevén elindult a fény felé. Amint kiért a nap csakúgy vakított a betekert hullák pedig jó egy páran hevervén a földön de ő csak lépdelt tovább. Majd mit az ég egy fa alatt egy Csepel piros bicikli parkolt. Egyből megörült neki, ám megpróbált valaki kúszni felé, igaz eléggé roncsállapotban léve, de hát ki tehet erről, biztos hogy én nem. A csont és bőr nő kezeit nyújtotta felé.

- Juli? Hát megvagy végre! Te ébresztettél fel igaz? - vette volna karjába a nőt, ám észrevéve hiányosságait egyből ellökte magától – Te nem is ő vagy! Szajha! Hol van Juli? - rázogatta a rothadó hullát ki csak annyit tudott mondani.

- Enyém. - mutatván a biciklire.

- Nem! Most már az enyém! - felelte a férfi átmasírozva rajta felpattanva a biciklire s meg sem állt míg Juli házához nem ért.

- Julcsi!Palcsi!

Ám a ház üresen állt s ő nem értette ezt az egészet. Mérgében kiült a ház elé s éppen arrafelé ténfergett egy furcsa egyén. Ám ő ezt igazán szemre sem vehette mivel valaki lesújtott rá.

- Mit művelsz fiam?

- Eltaláltam apa! Pont telibe! - örvendezett a kreol bőrű kisfiú egy vaslapáttal a kezébe.

- Palcsi! Palcsi! - örvendezett a félig leütött férfi, ki csak ennyit tudott kinyögni.